Csillagösvényen

Csillagösvényen
Tengri Isten áldja a Turáni Fajt!

2011. május 29., vasárnap

A magyarországi zsidóság holocaustja és az új magyar Alkotmány viszonya

                      A magyar alkotmányos kontinuitás helyreállítása szempontjából SEMMILYEN relevanciája nincs a németek által 1944 március 19-én megszállt, tehát illegitim, erősen korlátozott szuverenitású állapotban lévő  országban folyó zsidóüldözésnek.

Ez a MI 1100 éves történelmünk egységét megszakító államjogi státusban történt.  

Edmund VEESENMAYER SS Brigadeführer, teljhatalmú helytartó, háborús bűnös
Kliment VOROSILOV marsall, Sztálin helytartója Pesten, háborús bűnös
      





















Az 1100 év,  benne 1000 év keresztény államisággal, -/ de e frázissal ellentétben álláspontom szerint István királlyá koronázása előtt is LÉTEZETT ÁLLAM:

egy turáni, közép-ázsiai, őstürk jellegű állam, 
amit Marx, de főképp Engels korlátoltsága (csak a városi társadalmakról tételezett államiságot),  mint a II. vh. után Magyarországon is kizárólagos történetfilozófia, valamint az 1944-ig keresztény-nemzeti Magyarországon az uralkodó osztály részét képező, nagy tekintélyű
  Klérus súlyos ellenvetései miatt - némi rasszizmussal is a turanidok és tauridok irányába...
 - alaptalanul ignorál az államelmélet és jogtörténet; (Utalok itt Róna-Tas Andrásnak a Mongol Birodalom államszervezetére vonatkozó munkájára, mint hasonló példára.)

/---- tehát ez a tradicionális, szakrális vezetésű magyar állam a legkevésbé sem a már Etelközben is megjelent ZSIDÓSÁGRÓL szólt (...).

Ebben a körben - a zsidóság bármennyire szeretné, hogy a Magyarok Országában MINDEN ŐRÓLUK SZÓLJON, - vagyok bátor megjegyezni, 
hogy az 1873-as emancipációs törvényt követő, 
s cca 1910-ig tartó nagy arányú zsidó beáramlás (1 milliónál több izraelita személy,)
egy itt gyökértelen, kulturálisan vadidegen,   

szokásaiban és megjelenésében 













a meggyökeresedett - még más európai népekhez képest is SPECIÁLIS - MAGYAR viszonyoktól alapvetően eltérő,

a feudális jellegű, porosz utas modernizációt megélő, keresztény magyarság 
(és alávetett europid népei) számára
taszító szokásokat   gyakorló 
 









társadalmi PÁRHUZAMOSSÁG jött létre, a GALUT,
amit épp, hogy csak tűrtek a magyar társadalom INFORMÁLIS attitűdjeiben. 
(A hivatalosság tagadta a látens , időnként manifeszt antiszemitizmust - de erőteljesen létezett.)

1944-re ezeknek a lengyelországi, ukrajnai stetl-eknek az ide vándorolt lakói 2.-3. generációs leszármazottai éltek itt.

 


Isten bocsássa meg:  
nem voltak államalkotó nemzetrész, 
bár a MAGYAR asszimilatív nemzet, 
- még a dunai németséget is sikerült asszimilálnia,-

azonban az újonnan jötteket, a zsidóságot
nem.

 S az újonnan jötteknek ez nem is volt kívánatos.

Prof. Komoróczy Géza /ELTE, Judaisztika tsz.vez./ szerint
" a zsidóság NEMZET, amelynek saját vallása van."

E - szórványban élő - nemzet MÉG NEM töltött elég időt a MAGYARSÁG körében ahhoz, hogy saját identitását (is) megtartva, hasonuljon az őshonos, militáns és nem kevés mértékben xenofób, előítéletes, nagy számban bigottan keresztény ÁZSIAI eredetű Nemzet társadalmához.

Ki kell mondani, hogy egy IDEIGLENES, vagy még MAGYARRÁ NEM VÁLT társadalmi csoport tragikus sorsa
a Magyar Nemzet és Állam Történeti Alkotmánya vonatkozásában sem,


az új Alkotmány HELYES és az illegitim korszakot jogilag orvosló szabályaiba sem NEM ILLIK BELE;


  NEM FONTOS az 1944-ben még  relatíve "friss", még nem beilleszkedett, 
még nem meghonosodott kisebbség miatt 
az egész, kontinuus magyarság-identitás és történelem szempontjából
a FONTOSABB,


a M A G Y A R nemzet és Állam sorsát NAGYOBB INTENZITÁSSAL érintő, befolyásoló, 

ÁLLAMJOGILAG RELEVÁNS tények (megszállások, szuverenitás elvesztése és visszaállítása)
ÁTÍRÁSA, illetve azoknak bármilyen relativizálása.


E relativizálási kísérleteknek EGYETLEN, nagyon is gyakorlatias, mondhatnám: "zugügyvédi" relevanciája van, 
mégpedig a mindenkori Magyar Állam quasi "objektív" (?!) jogi felelőssége és mindenféle obskúrus "indokokokkal" történő perelhetőségének élősdi perspektívája.


Ez azonban már átvezet az organikus Magyar Nemzet tagjaiban militáns dühöt kiváltó "bűnös nemzet" megbélyegzéshez, ami nem segíti az e hazában élő zsidóságnak a magyarság általi toleráns elfogadását. 

Mondhatnám, "ennyi eszük NEKIK nincsen"......

TÖMÖREN: a Shoah nem MAGYAR ALKOTMÁNYOSSÁGI KÉRDÉS!!!

2011. május 6., péntek

Albertirsa Kommunista Képviselőtestületéhez.....(Levél 05.02-ről...)

VÉREIM, Kontraszelektált, (Tahó Prolik Által) Legitimizált, Színvonaltalan  VÁROSATYÁK, - ANYÁK!

MA  - május elseje apropóján - az albertirsai TÁRSADALMAT, a helyzetet és a lakosságot teljesen hitelesen ábrázoló cikket találtam,

meg kell osztanom Veletek, MERT BE KELL LÁSSÁTOK ANNAK MÉLY IGAZSÁGÁT - Irsára nézve...:) 

Elébb azonban egy Facebook-oldalra hívom föl a figyelmeteket, amelyet magam indítottam a napokban - Albertirsa tárgykörben...Látogassátok!
http://www.facebook.com/pages/Albertirsa-a-Ciky/216407495042161?sk=wall

Nos, a napirend, május 1. kapcsán:
 http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/vereim_magyar_proletarok.html

Zseniálisan illik Albertirsa szubsztanciális mély, - szinte "lelki" - bugyraira a cikk .....

Kiemelve:

"
a nagy hazugságot ünnneplitek,
MISZERINT A TI életetek tiszteletre méltó, s hogy szorgos, derék emberek, nem pedig ostoba tökfilkók vagytok. "



"alacsony gondolkodásmódotok ráterpeszkedett az országra, és néhány óra alatt megfojtottátok a negyvenes IQ feletti magyarok jövőjét is.

 Ugyanazt a jeges, dermedt utálatot éreztem akkor, mint amit a kettős állampolgárságról szóló népszavazás éjszakáján.

                                                            


A "VÖRÖS HELYTARTÓ"
2010 junius 4. KETTŐS Állampolgárság!








 Ne kerteljünk: 
a politikai  mentálhigiénia tárgykörébe tartozik, hogy a magyar összetartozásról elhájasodott agyú,
irigy, buta, igénytelen és primitív emberek dönthettek."
"



" ha rajtatok áll, az oroszok soha nem vonulnak ki innen,
marad az egypártrendszer,
ti pedig még mindig a kerítés felett kukkolnátok a brigádvezető napozó lányát.



Mikroszkopikus vágyaitok, kolbászszagú beszédetek,
 kacsingatós hazugságaitok (IRSA!!!)
pontosan
ma is éppen olyanok, mint egykoron .....


– lassan azonban kihátráltok az életből. Veletek, a kis Polskik kerekéig látó proletárokkal együtt valami végleg elillan.

 
Bármilyen nehéz is  a jelen, bármennyire ködbe borul a jövő,
a késő kádári rosszindulatnak          
a vállalt kicsinységnek,
 intézményesített gyávaságak és
csordamentalitásnak


egyszer és mindenkorra vége ebben az országban."    

Albertirsa - bármilyen szomorú - súlyosan retardált szellemiségű FALU.  A szó
"elkésett" értelmében is.
ÍGY LEHETTETEK éppen TI - még mindig! - képviselők helyben. Alkalmatlanok.

Minősítéseim különösen szólnak a  

makaytündéknek, kádárjánosoknak, szedlacsekjutkáknak,
 
akik SEHOL NEM LEHETNÉNEK SENKIK, képességek
 HÍJÁN,
csak Albertirsa büdös, bugris, alantas lakossága számára.....


Egy MSZMP-titkár pedig AB OVO nem számíthat    "ÉRTELMISÉGINEK",   
EBBEN a MAGYAR Hazában...
  bukása után a jogállamban PLÁNE nem,  DE NEM KÉPES MEGÉRTI SEM Ő, SEM A BUNKÓ PARASZT helyi hívei.....


s hát ez a maguk embere meg egy szürke kis csinovnyik, oskolák nélkül. 



Kezembe veszem a sorsotokat.






Régi, tősgyökeres alberti család qualifikált sarja.   

NAGYAPÁIM.....