Csillagösvényen

Csillagösvényen
Tengri Isten áldja a Turáni Fajt!

2015. március 15., vasárnap

Az őszinteség a PLEBS között nem kifizetődő, MÉGIS: A karakteremmel kapcsolatos tévedések Albertirsáról származnak - gyerekkorom alapján

albertirsaiság

                                              
IRIGYSÉG


                                        
Totális bunkó geczység

                                             
                           Szót sem érdemel......szomszéd Albertin

a rólam érdeklődőknek összevissza hazudoznak.

Itt a konkrétumokkal tán ártottam, rontottam. Sebaj. Ezek így is - úgy is a "piszokhazám-mitkapaszkodszbelém" fajta semmilyenségek.


          Csakhogy én  1980 óta NEM Albertirsán élek,  amikor is érettségiztem, 
tehát az azt követő életemről gőzük sincs.

Az a bajuk,- az alberti-irsai tudatbeszűkölteknek, - hogy én mély keresztényi szellemben és egy szerény lelkű népművész népi (értsd: nemzeti) neveltetésű fia voltam.

Az Öregem faszobrász és naív festőművész volt, 3X (1973-ban, 1991-ben és 2000-ben) állami díjakat, kitüntetéseket kapott, ezekről a TV-felvételek videón megvannak, s hát maguk a díjak is.
Kapott Szarvas városától Tessedik-plakettet is: nagy méretű, vastag bronz Tessedik arc-domborművet.

Ez teljesen fura és ismeretlen volt a helyi mélységesen bunkó prolik, parasztok és MSZMP-sek közt.
Következmény: 
LENÉZTÉK A KERESZTÉNY kórusban éneklő, 9 hangszeren játszó, zenészként is működő (amatőr - mert szerény) Fatert! 


Gyursó Pál, még jó erőben


S a mintájára ENGEM Vele azonosítottak....Mekkora tévedés!!

                                       
(ez nem ballagási kép,  egyetemen nincs ballagás)
                                                     ÉNSÉGEM 28 évesen

                                        


                                       

                             
                                       


  Akik prolik és komcsik lettek, semmilyen előmenetelt nem láttak maguk előtt, én meg mentem föl, mint a §rakéta§.

Ez az ellenségesség oka.

De 2015-ben EZ MÁR RÖHEJES, hogy még az unokáiknak is mocskolnak. Nekik érettségijük sincsen, sehova sem kerültek el, maradtak belterjes, úrhatnám, pipogya megjátszós parasztok.

LÓFASZT sem tudnak rólam.

Nem vagyok épp puhány, és a földbe döngölöm ezt a lúzer rágalmazó fajtát.
A büdös kurva anyjukat: 

MAJD TANULNAK TÁRSADALMI MOBILITÁST ÉS RENDET!  

Személyiségi és büntetőjogot!

Ideológiát és STÁTUST!

                                                   







Különösen így van ez a helyi RENDŐRÖKKEL, akik sokkal fiatalabbak, de 
soha nem lesznek megyei büntetőügyészek, soha nem lesz magasabb vezető (országos hatáskörű) jogi státusuk, soha nem csillognak a Bp. Belváros kellős közepén ügyvédi vezetőként és az annak megfelelő társadalmi eseményeken csinos fiatal nőkkel, SOHA !!




A  PDF-eket a feltöltés nem fogadja, látható lesz a
 e célra feltöltött Albumán:
https://www.facebook.com/gyarmati.pal.7

(rosszhiszemű és aljas falusiak....)




s ugyanez áll a helyi falusi önkormányzat 40 fölött végzett úgymond "jegyzőjére" és helyettesére, meg a gépírónőikre:akik "URRINŐKNEK" érzik magukat.

Szerencsétlen, alantas, primitív állatok.

Ugyebár a Ceglédi Kossuth Gimiben igen kiváló tanuló voltam, humán tárgyakból messze az átlag fölött. Ekkor már ismertem Dániel Zoltánt - de még nem sejtettem, hogy Ő Fazekas László leendő  tanulatlan párttitkár.
S ismertem, ifjú tanárnőként, az Alpolginénit is.

De 15 évesen ifivezető, 16 éves kortól a gimi KISZ agit.prp.titkára, politikai képzés vezetője voltam: az osztályonkénti alapszervi titkárok hetente csütörtökön hozzám jöttek munkásmozgalom-történet, aktuálpolitika,  világnézeti képzés céljából

DE! Mindeközben én péntekenként az Alberti Ev. Egyház ifjúsági Biblia-óráján is villogtam,
és vasárnaponként istentiszteleteken vettem részt.
                                           


Drága, néhai Roszik Mihály lelkész úr, a sokoldalúan tehetséges és rendkívül aktív, jó szervező mintegy a PÉLDAKÉPEM volt.


A már idős, 70 éves korától egy nagy evangélikus iskolát megépítő rev. Roszik Mihály.
Én azonban  a gimnáziumi "mozgalmi" (csajozós) tevékenység után NEM LETTEM KOMMUNISTA, hanem nagyapám  és részben apám nyomán népi, nemzeti: de e minőségben nacionalista, irredenta, időnként sovén, és mindenképp antikommunista.
Ennek alapja a már kisgyerek koromtól folyó családi szocializáció.     
                                           
A hősi halott (1944 szeptember - Irsai Emlékfal) Gyöngyösi Mihály, nagyapa testvére
                                  Ebben a szellemiségben.                                   
                                                   

Hogy a KÉT realizált tudományegyetemi diplomám megszerzése során az összes elméleti tárgyból ( a marxistákból is) kiugró teljesítményeket mutattam, az a társadalomtudományok iránti elmélyült érdeklődésemnek köszönhető.

S a marxista filozófia és politikai gazdaságtan, az engelsi történetfilozófia, szociológia, a TUDSZOC stb. igen jó fegyverekké váltak a kezemben , az ELLENÜKRE!

Mert a Jogi Karon a diplomamunkám - egyházi, történelmi, államelméleti és jogfilozófiai, teológiai diszciplínák határ-találkozásán - az Államelmélet tanszéken igencsak különleges téma volt. A javamra.

A közgáz másoddiploma sok újat nem adott, szervezéstudományból írtam a szakdolgozatot, egy valamit tudtam levonni: 
az emberi gátlástalan mohóságtól eltérő gazdasági magatartás nincs 
és nincsen a kapitalista piacot vezérlő "láthatatlan kéz". 
A kapitalizmus  a bűnök sorozata.

Kétszer voltam katona, 1980-ban egy évig "kopasz", "tápos", de ez fizikailag megerősített. (Kalocsai Forradalmi Ezred.)

A második honvédelmi szolgálatom (már ügyészségi tagként) rövid tiszti kiképzés után fegyelmi és igazgatási tiszti szolgálatban telt. Leszereléskor főhadnagyi rendfokozatban  jöttem - nem haza, hanem Szolnokra, a szolgálati garzonba.

Szükség szerint megszereztem a bírói-ügyészi, az adószakértői és a közbeszerzési szakjogászi szakvizsgákat is, 10 év alatt e hármat. 

Nagyszámú barátnőm, szeretőm, szerelmem, élettársam volt a Jogi Kar megkezdésétől mindmáig.

                                                

                                      


Megyei büntetőügyészi munkám 5 éves szerződésének lejárta épp egybeesett a rendszerváltás évével, amikor nyüzsögni kezdett - főként Pesten -  a PIACGAZDASÁG.

S én nagy halat fogtam: a Postából kivált és óriási állami és külföldi beruházásokat megvalósító MATÁV-hoz, MATÁV Rt-hez jogi osztályvezetőként kerültem.

Ezt követően 1 évig az adótanácsadás-adópereskedés gyakorlatát tettem le egy éven át.

Ügyvédi magánpraxisomban a Művelődési Minisztérium függetlenített jogi képviseletében ( a felelős bürokrata kormánybiztos mellett) könyvkiadó és könyvterjesztő állami cégeket kellett magántársasággá alakítanom és privatizációra előkészítenem.

S ekkor, 1994-ben "megtalált" George Francis Hemingway részben magyar származású amerikai milliomos ($$$$) a Holdingja részére.
6 cége volt itt, de még vásárolt továbbiakat és én (úgymond vállalkozási és jogi osztályvezető, majd 8 hónappal később önálló ügyvédként folytattam ezt a megbízatást) nagyon élveztem ezt a munkát.

1996-ban a 'saját' ügyvédi irodám a Baross tér 9-ben volt, béreltem egy munkaerő kölcsönző cégtulajdonostól, akit szintén képviseltem.
S jött egy krízis: a bérbeadó-megbízó Angliában tanuló fia félbehagyta a tanulmányait és hazajött késő ősszel. Kellett neki önálló kégli.
Felmondták az irodabérletet, de ez szerződésszegés volt.
Per lett - de fizikailag akadályozták az iroda használatát, 

így jókora veszekedések közben a lakáson és a szüleim albertirsai házában fogadtam új ügyfeleket.
Ezt tapasztalták Irsán s máris kész volt a pletyka: "megbuktam ügyvédként".

6 hónap múlva MEGVÁSÁROLTAM a kitűnő helyen lévő, de lelakott lakást, a Bp. V. ker. Kígyó u. 4-6. fe. 8 alatt .

Felújítottam, biztosíttattam (pénzügyileg is, biztonságilag is), szépen berendeztem, elektronikával felszereltem és felvettem 3 fő adminisztrátort és egy fő ingatlanügynököt.

Jól ment. 

De tán épp ez volt a baj, szakítottam az élettársammal, és éjszakai klubokba, bárokba jártam, mohón nőztem és fokozódó mértékben ittam.

                                                  


                                                   


Ennek az időszaknak rossz vége lett, már nagyon kockázatos ügyleteket bonyolítottam és a saját javamra folytattam.

Egybe belebuktam......Ez azt jelenti, hogy KIDERÜLT egy béna ügyeskedésem.
Ügyvédi kamarai fegyelmi, tetves vén komcsi besúgók voltak a Fegyelmi Tanács tagjai.... 

(De ez inkább csak a SAJÁT LELKIISMERETEM bukása lett, mint később kiderült...., jogkövetkezmények nem voltak gyakorlatilag.)

Büntetőjogi vétségi ügy, de ez egy kis összegű pénzbüntetéssel végződött, jogerősen. Ez azonnali mentesítéssel jár. Azóta már intézkedtem ennek a TELJES eltüntetéséről....:-D

A kamarai fegyelmi azonban CSAK a magánpraxist korlátozhatja.
Ezért 3 évre a Gazdasági Minisztérium jogásza és jogi-közgazdasági lektora lettem.

(Ekkoriban szabad időmben Alberti ősfaluban, kiskocsmákban keseregtem...)

Az 1983.évi 4.tvr. (akkori ügyvédi törvény) 17. §-a szerint a fegyelmi hatálya 3 év elteltével elévül, és 2 év után méltányosságból kérhető a törlése.

S ismét, már bölcsebben, új élettárssal új lapot kezdtem, de ekkor már a politikai ideológiai tevékenységem (nacionalista, turanista, irredenta és FIDESZ, amelynek 1990 óta MINDIG tagja voltam,)
ügyvédileg büntetőjogi védőként dolgoztam.

2006-tól fokozódó egészségügyi problémáim vannak, főként mozgásszervi, de belgyógyászati is.

Cca 2002-re teljesen megacélosodott társadalomtudományi, jogi és szociológiai álláspontom kristályosodott ki.
Goromba, erőszakot elfogadó és militáns jobboldali lettem.
A munkám ezt még növelte.

2008-ban megtaláltam életem párját.

Mindmáig jogi képviselője vagyok 4 nemzeti-konzervatív szervezetnek.

EPILÓGUS, irsai fiacskáim: 

Nem AZ A RENDSZER VAN és nekem NEM AZ A KARAKTEREM......

6 megjegyzés:

  1. Nagyon meg fogok alázni néhány nagyarcú prolit Irsáról.

    VálaszTörlés
  2. Magát a megjegyzést a már 19 éves korom óta zajló hazug pletykák és a HELYI RENDŐRSÉG még a minap is híresztelt ajlasságai, miszerint én "TÖBBSZÖR VOLTAM BÖRTÖNBEN", "ELŐZETESBE ZÁRTAK", "KÉNYSZERGYÓGYÍTÁSOMRA ERŐVEL VEZETTEK " stb. miattkerült sor.
    Albertirsa egy mocskos, hazug, bunkó prolik által lakott falu, a vezetése ennek megfelelő.

    A rendőrök ellen meg már megkezdtem az eljárást. Ugyanis nem hogy ők "magasabb rendűek", vagy "törvényen felüliek", hanem sokkal szigorúbb velük a törvény.
    Én meg gyűlölöm őket., és porig lesznek alázva.

    VálaszTörlés
  3. Ezt az elnagyolt önéletrajzot a büdös albertirsai hazug rágalmak miatt írtam, aki nem jött volna rá.
    ILYEN FALU A VILÁGON NINCS!
    Ilyen szar.

    VálaszTörlés
  4. NO, ÍRHATTOK MÁN, FATÖKŰJEK...:)

    VálaszTörlés
  5. Valójában ez az önvallomás-féle bejegyzés NEM ERRE A BLOGRA VALÓ.

    De mivel 92-en linkelték tovább innen, ( a stat-lapok, melyeket aGoogle ehhez a felületéhez minden bloggernek biztosít, mutatják, 9 mutató és egy látogatási grafikon van ehhez csatolva,) már törölni is fölösleges.

    VálaszTörlés
  6. JA: azért nincsenek hosszú ideje kommentek, mert lezártam a lehetőségét.
    Azt a 370 rendkívül durva, életellenes fenyegetőző és övön aluli mocskosságokat ordító áradatot ugyanis nem lájkolom.
    Ráadásul IGAZOLJA A SZEMLÉLETEMET: tényleg büdös bunkókról írtam.

    Most, ha regisztrálsz, kommentelhetsz. De én vagyok a cenzor.

    VálaszTörlés